2012. május 19. Ivó, Milán


Nőtt a szívinfarktusok száma a hideg miatt

  2012. február 13. - 14:16


   Szerbiában hirtelen megemelkedett a szívinfarktusok száma, az orvosok a hideg idővel és a tartósan alacsony hőmérséklettel járó veszélyekre figyelmeztetnek - olvasható a Vecernje novosti című belgrádi újság internetes kiadásában hétfőn.


    "A hideghullám beköszöntésének első három napjában hirtelen megugrott a szívinfarktusok száma és a belgrádi klinikai központ sürgősségi osztályára 32 beteget vettek fel szívpanaszokkal. Közülük húsznál többnek akut szívinfarktusa volt" - nyilatkozta Predrag Mitrovic, a sürgősségi osztály kardiológusa.
    "Ez a szám még ennél is nagyobb lett volna, ha a nagy hó és a hófúvások nem akadályoztak volna meg sok beteget, hogy eljussanak a belgrádi klinikai központig" - hangsúlyozta a szívgyógyász. Azt is elmondta: normális körülmények között naponta négy-öt infarktusos beteget látnak el és közöttük olyanok is vannak, akiket a regionális, tehát Belgrádon kívüli központokból szállítanak a szerb fővárosba.
    A szakorvos kiemelte, hogy ezekben a "nagyon mínuszos" napokban olyanok is bekerülnek hozzájuk, akiknek korábban nem voltak szívpanaszaik és arról sem volt tudomásuk, hogy szervezetükben a véredények legyengültek. "Olyan, többnyire az ötvenes éveikben járó emberekről van szó, akik meleg otthonaikból kilépnek a nagy hidegbe, mondjuk havat lapátolni és a hirtelen fizikai erőkifejtés valamint a hideg váratlanul szívinfarktust okoz" - magyarázza Predrag Mitrovic.
    A lakásból a hirtelen nagy hidegbe kilépve a szívbeteg szervezetnek nincs elég ideje alkalmazkodni a hideg környezethez. A "hidegsokk" - Arsen Ristic szívgyógyász szerint - "a véredények hirtelen összehúzódását idézi elő, véredénygörcs lép fel". "Ilyenkor a szervezet oxigén ellátása csökken, jóllehet a szervezetnek a nagy hidegben éppenséggel több oxigénre lenne szüksége a hőszabályozás miatt. A szív ilyenkor nagyobb sebességre kapcsol, márpedig egy beteg szív ezt a tempót nem bírja és ilyenkor bekövetkezik az összeomlás, a szívinfarktus" - tájékoztatott Arsen Ristic kardiológus.
    A belgrádi klinikán a szívműtétek száma is megugrott: amikor beköszöntöttek a nagy hidegek, egyetlen egy nap 12 beteget kellett műteni. "Ez nagyon nagy szám, hisz rendes körülmények között osztályunkon 3-5 műtétet hajtunk végre" - hangsúlyozta Ristic doktor, aki máris figyelmeztetett egy következő várható veszélyre: az enyhébb idő beköszöntése ismét kritikus napokat fog jelenteni a szívbetegeknek, ugyanis rájuk nézve a legnagyobb veszélyt az időjárási viszonyok hirtelen megváltózása jelenti. Ezeknek az embereknek vigyázniuk kell magukra, be kell tartaniuk a gyógyterápiát, nem szabad fizikailag megerőltetniük magukat, megfelelően kell öltözködniük, és oda kell figyelniük az étkezésre is.
    Zoran Stankovic szerb egészségügyi miniszter hétfőn ellátogatott a belgrádi klinikai központ sürgősségi osztályára, hogy a helyszínen győződjön meg az orvosok és az egészségügyi személyzet munkájáról, a betegek ellátásáról. Szerbiában február 5-én rendkívüli helyzetet hirdettek ki a nagy hideg és a havazás miatt.

MTI 2012. február 13., hétfő 13:08

 



« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »