2012. május 19. Ivó, Milán


A gondoskodó anyák gyerekei okosabbak

  2012. február 01. - 15:57


Azon óvodás korú gyerekeknek, akik anyukája szerető és gondoskodó, nagyobb hippocampusuk van. Ez pedig az agy azon területe, ami a tanulásért, az emlékezetért és a stresszre való reagálásért felel - írja egy új tanulmány.


A tanulmányban a kutatók stresszes helyzet elé állítottak 3 és 6 év közötti gyerekeket. A picik és édesanyjuk egy szobába kerültek egy díszesen becsomagolt dobozzal. A kicsiknek azt mondták, hogy kinyithatják a dobozt, de várniuk kell addig, amíg anyjuk kitölt egy-két fontos nyomtatványt.

Azok az anyák, akik támogatásukkal és beszédükkel segítettek a gyereküknek kontrollálni érzéseiket, gondoskodónak lettek titulálva. Azok az anyák, akik vagy figyelmen kívül hagyták gyereküket, vagy keményen bántak velük, az ellenkező jelzőt kapták.

Amikor a 92, a tanulmányban részt vevő gyerek elérte a 7-10 éves kort, a kutatók agyi MR vizsgálatok alá vetették őket, és megállapították, hogy azoknak a kicsiknek, akiknek édesanyja gondoskodó, 10 százalékkal nagyobb hippocampusuk van, mint azon gyerekeknek, akik anyja nem volt szerető - írja a healthday.com.




« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »