2012. január 17. - 13:12

Az egyik legnagyobb hiba, amelyet a Network Marketing területén visszatérően megfigyelek és kezdetben én is elkövettem, hogy állandóan a céget próbálják meg reklámozni.
Mindenütt nagy felhajtást kerítenek, hogy a hőn óhajtott és régen várt vállalkozást messiásként dicsőítsék.
Az MLM efféle formája hamar a szekták filozófiáját idézi, amelyeknek mindig az a fő szándéka, hogy az embereknek a remélt messiást egy vállalkozás vagy egy vezetői erő képében magasztalják.
Már ma megjósolhatom Neked, hogy ezzel mindent elrontasz, ami csak elrontható. Főképp a legtöbb Top Manager vagy cég él ezzel a visszataszító módszerrel, mikor megpróbál hasznot húzni Belőled, és a szükséges figyelmet csak akkor fordítja Rád, ha forgalmat is bonyolítasz.
Nem tudom, hogy juthatott számos Networkkel foglalkozó személy arra a belátásra, hogy az MLM a családi kötelék új formája – mivel bizonyosan nem az. A családok ugyanis jóban-rosszban kitartanak egymás mellett.
A cég csak akkor tart meg Téged, ha teljesíted a kívánt forgalmat, ami teljesen normális, mert az MLM sem lóg ki a gazdasági ágazatok sorából.
Túl keménynek vagy kendőzetlennek találod a megfogalmazásomat?
Sajnálom, de nincs más történet, amely illene a meseerdőhöz!
Ha tényleg sikeres akarsz lenni, és több mint két munkatársat szeretnél alattad tudni a szponzorvonalon, akkor nagyon fontos, hogy Magadat reklámozd, mivel csak ebben az esetben válsz vonzóvá sok új partner számára.
Danny Kaye mondta egyszer: „Két választásod van arra, hogy karriert építs: vagy valóban leteszel valamit az asztalra, vagy azt állítod, hogy leteszel. Az első módszert tanácsolom, mert itt koránt sincs olyan sok vetélytárs!” (1913-1987)
Önmagunk hirdetése épp a fenti idézetben megfogalmazott lehetőségek keveréke. Állapítsd meg, melyek az értékeid, de ezeknek valódi értékeknek kell lenniük. Semmi esetre sem olyasminek, amilyen szívesen lennél, mert mindig képesnek kell lenned arra, hogy az írott szót a gyakorlatba átültesd.
Ha például igazi kutatója vagy a diéta témakörének, akkor készíts egy blogot erről, de sose felejtsd el az aranyszabályt: „A tartalom számít!”
Ez nem mást jelent, minthogy többlettudást kínálsz a látogatóidnak/olvasóidnak, ha valóban boldogulni akarsz a márkává válással.
Ha csak burkolt reklámokat vagy ehhez hasonló nevetséges szövegeket nyújtasz: „Olyan boldog vagyok, hogy rátaláltam erre a termékre…”, akkor semmit sem fogsz elérni.
Ilyet csak akkor tehetsz, mikor már ismert vagy.
Hagyj fel a Network céged reklámozásával is, mert az emberek elsősorban IRÁNTAD érdeklődnek, és csak aztán a vállalkozásod iránt.
Add el magát az üzleti ötletet, és sose a céget vagy a vezetőséget hirdesd, mert milyen okom lenne akkor arra, hogy Nálad vásároljak.
Akik kellően okosak, és az internet médiumában felismerik azt a szenzációs felületet, amelyen akár kis Network-építőként is kiválóan meg lehet jelenni, sikeresebbek lesznek, mint a 90-es évek bármely vezetőereje.
Adott a lehetőség, hogy napról napra emberek millióit érd el, akik végigböngészik a kínálatodat. S tény, hogy vannak ilyenek, akárcsak az, hogy a németek 86%-a először a világhálón néz utána az információknak.
Használd ki ezeket a tényezőket, hogy meggyőzd az embereket a Te személyedről!
Kövesd a következő tippeket ahhoz, hogy megfelelően hirdetni tudd magadat:
1. Vezess egy saját Wordpress blogot!
2. Válaszd azokat a témákat, amelyekről valóban van fogalmad! A többit már kutatással is elérheted, hiszen az újságírók és a hivatásos bloggerek sem tesznek másképp.
3. Jelentsd a blogodat mindenhol, például a Google-ön vagy a Yahoo-n:
- Google Ad Url
- Yahoo Ad Url
4. Hozz létre egy profilt a Twitteren, és kösd össze ezt egy ún. vezérlő (Widget) által a Wordpress blogoddal! Mindig, mikor írsz egy új bejegyzést, a link megjelenik a Twitteren.
Ez széles hatótávot biztosít Neked, mivel a Twitter-értesítések a Google-ön is láthatók.
Természetesen szükséged van követőkre, és minél aktívabban követsz Te másokat, annál többen lépnek a nyomodba!
5. Készíts a blogodhoz egy saját Google Plus weblapot! Itt is jelenítsd meg a legújabb bejegyzéseidet, mert a G+ még gyorsabban megjelenik a keresőkben, mint a kedvelt Facebook oldalak.
Mindemellett a G+ felületek sokkal könnyebben kezelhetők a Facebooknál, és így gyorsabban lesznek támogatóid, mint az utóbbi esetében.
Itt találsz egy példát a G+ oldalakra Network Marketing Training címmel.
6. Látogass és kommentálj rendszeresen más blogokat, melyek szintén a Te témáddal foglalkoznak! Minden alkalommal, ha írsz egy kommentet, megadhatod a linkedet is. Ez növeli a hivatkozási besorolásodat (Backlink), és ennek következtében a Google algoritmusa a „Fontos” kategóriába oszt be.
7. Keress fel rendszeresen olyan fórumokat, amelyek illenek a témádhoz, s légy egyszerre cselekvő és szemlélő! A reklám önmagában legtöbbször nem megengedett. Fogadd ezt el!
Fontos: legyen kellő türelmed, mert az egész dolog nem egyszerre történik, de mikor minden összetalálkozik, eléred a nagyszerű sikert.
Tedd Magad érdekessé, és gondoskodj arról, hogy az emberek Melletted döntsenek!
Sok sikert a megvalósításhoz!
Youssef Boutzakht